Dobjuk össze! – amikor gyorsan kell a segítség

Az alapítványok meghatározott céllal jönnek létre, és működésüket folyamatosan fenn kell tartaniuk.

Előfordulnak azonban olyan drámai életesemények, vagy hirtelen jött természeti katasztrófák, amik gyors, azonnali segítségnyújtást igényelnek.

Gondoljunk csak egy élet-halál között lévő gyerekre, akiről az utolsó pillanatban derült ki, hogy azonnali és méregdrága életmentő műtéttel lehet megmenteni.

De egy váratlanul jött vihar is okozhat olyan helyzetet, amikor emberek válnak egyik pillanatról a másikra hajléktalanná.

Ezekben – a nem tervezett – helyzetekben az alapítványoknak minden eszközt, kommunikációs felületet, kapcsolati tőkét meg kell mozgatniuk, hogy hatékonyan tudjanak segíteni.

Az információ technológiának, a közösségi oldalaknak köszönhetően már az is megoldható, hogy egy-egy segélykérő felhívást online tegyünk közzé.

A tragédiák egyfelől bizonyos emberekben vírus-hatást váltanak ki pszichésen, késztetést érezve arra, hogy minden lehetséges módon megosszák a rossz hírt, és vigyék tovább a segítségkérés üzenetét.

Jó azonban azzal is tisztában lenni, hogy csak a közösségi médiára hagyatkozni nem elég, hiszen sok ember segítő szándéka abban merül ki csupán, hogy egy sírós emojit nyom a felhívás alá, és/vagy kommentár nélkül megosztja a segélykérést.

Az ilyen jellegű hírek nagy eséllyel a híradásokba is bekerülhetnek, ami ugyan növelheti a gyűjtés hírének terjesztését, de vannak olyan emberek is, akik azonnal elkapcsolnak, vagy lapoznak a rossz hírek hallatán, láttán, mert nyomasztónak érzik.

Konkrét tett tehát nem minden esetben történik, nagy a szórás, ezért a koordináló, szervező alapítványnak jó, ha van, B, C, D terve is arra, hogyan tudnak adományozásra valóban hajlandó embereket elérni.

Megoldás lehet például igénybe venni egy call center szolgáltatást, ahol szakképzett diszpécserek, kvalifikált, és szerteágazó lebontású listákkal azonnal akcióba tudnak lendülni.

Egy jól megírt scriptet gyorsan be tudnak tanulni a diszpécserek, és a kommunikáció így nem csak gyors, de egységessé is válik, ami egyben hitelessé teszi az adománygyűjtést. Krízishelyzetben tehát érdemes minden mozgatható szálat megragadni, hiszen életek, emberi sorsok múlhatnak a gyors segítségen.