Nonprofit szervezetek – az önkéntes segítők

Adni jó – szól a már szinte közhelyesre rágott mondás, holott e két szó mögött létező érzések és tettek bújnak meg még a legszigorúbb emberi arcok mögött is.

Alapvető emberi tulajdonság a segítőkészség

Kinek ne lágyulna el a szíve egy donorra vágyó gyermek láttán?

Ki ne akarná a gyermekét jobban felszerelt sportklubba járatni?

Ki tud lelkiismeret furdalás nélkül szemet hunyni a mélyszegénység felett, kinek nem fontos a környezetünk megóvása?  

Bármi is legyen a motiváció, aligha akad olyan ember, aki valamilyen formában ne támogatott volna már valamilyen jó ügyet.

Jogi értelmezésben egy nonprofit szervezet önálló jogi személyként bejegyzett, nem költségvetési gazdálkodást folytató intézmény, nem oszt profitot, és nem kormányzati szervezet (pl. alapítvány, közalapítvány, köztestület, egyesület, egyesülés).

Olyan segítő szervezet, ami munkájával alapvetően a lakosságot szolgálja, és legnagyobb mértékben magántámogatásokból oldja meg a finanszírozását.

Ahhoz, hogy a sok kicsiből érezhető, látványos eredményeket lehessen felmutatni, olykor rengeteg emberhez kell eljutniuk a nonprofit szervezeteknek, ami lássuk be, egy önkéntes munka esetében szinte kivitelezhetetlen.

Mikor célszerű kiszervezni

A legtöbb nonprofit intézmény ugyanis kis létszámmal dolgozik, a tagoknak többnyire van főállásuk, ezért a hatékonyság érdekében célszerű számukra a kampányszerű gyűjtést (legyen az adomány, donor keresés, közhasznú adatgyűjtés, kulturális vagy oktatási program támogatása, stb.) call centerekbe kiszervezni.

Jól megválasztott, demográfiailag, életkorilag stb. leválogatott, kész listákkal dolgozni fényévekkel hatékonyabb, mint naphosszat a netet, és a telefonkönyvünket böngészve, szórólapokat és plakátokat gyártva lehetséges támogatókra vadászni.

Ráadásul rengetegen kérnek különféle dolgokban segítséget, és ahhoz, hogy megnyíljon egy pénztárca, profi értékesítőnek kell lenni.

Az embereket szinte napi szinten találják meg adománykérésekkel, és akkor még nem is beszéltünk a piros lámpánál ránk integető, papírtáblás kéregetőkről sem.

De hiába a jóindulat és a segítő szándék, a magánembereknek is korlátozottak a lehetőségeik, így nagyon jó meggyőzőképességgel lehet csak eredményes egy adománygyűjtés.